Halálosan megfenyegette azokat, akik részt vesznek Haiti új kormányzó testületében „Barbeque”, az ország legerősebb és legbefolyásosabb bandavezére – írja a Reuters.
Nemégiben futott nagyot a nemzetközi médiában a hír, hogy harcosokat toboroznak Moszkva szárnyai alá Kubában. Most a Politico utánajárt, hogy mi lehet a motivációja a karibi sziget állampolgárainak az Ukrajna elleni háborúhoz csatalakozásban.
Október 16. és 22. között lezajlott a Kínai Kommunista Párt 20. nemzeti kongresszusa, mely során ismét bizalmat szavaztak Hszi Csin-ping elnöknek. Hszi újabb öt évre nyerte el megbízatását, korántsem valószínű azonban, hogy 2027-ig biztosnak érezheti pozícióját. Nézzük, miért.
Az orosz-ukrán konfliktus kitörése óta Kazahsztán egyre több jelét mutatja annak, hogy szakítana a fő szövetségesének számító Oroszországgal, és a nyugati hatalmak, valamint Kína felé nyitna. A Kreml számára mind elhelyezkedése, mind nyersanyagtartalékai miatt kiemelten fontos belső-ázsiai állam elnöke, Kaszim-Zsomart Tokajev nyilatkozatában beszélt az ország jövőjéről, és a közelgő választások tétjéről.
Felkerült az Egyesült Államok azon országok listájára, ahol leépülőben van a demokrácia az International Institute for Democracy and Electoral Assistance (IDEA) évente publikált állapotjelentésében.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?